Ötletadó, szekrénybelsők
Szekrénye belsejének kialakítása, talán az egyik legfontosabb lépés a megtervezés alatt!
Szekrénye belsejének kialakítása, talán az egyik legfontosabb lépés a megtervezés alatt!
A beépített szekrények belső kialakítását alapvetően meghatározza ,hogy milyen tárgyakat ,ruhaneműket szeretnék elhelyezni a gardróbban.Tervezéskor célszerű úgy kialakítanunk a belső teret, hogy ne csak a hétköznapokon használt tárgyak kapjanak helyet a beépített szekrényben, hanem az éppen nem szezonális darabok is. Ezen elgondolással érdemes a legnagyobb teret kihasználni tehát padlótól a plafonig esetleg, ha van lehetőség faltól-falig kialakítani a bútorunkat. A tolóajtós beépített szekrény kialakításánál két fontos szempontot kell még figyelembe vennünk: Az első a szekrény mélysége .Amennyiben vállfás ruhadarabokat is tervezünk elhelyezni hagyományos módon úgy általánosságban 52-55 cm belső mélységgel kell terveznünk, amihez még hozzá kell adnunk 10 cm-t -ennyi hely szükséges a tolóajtók részére-így a valós helyszükségletünk 62-65 cm. Amennyiben ekkora hely nem áll rendelkezésünkre úgy a hátfalra merőleges akasztórudat kell beépíteni. Érdemes lemérni a legszélesebb elhelyezendő vállfánkat ruhával együtt így megkaphatjuk mekkora belső térre van szükségünk. Az akasztórúd alatti hely mérete is fontos nem mindegy, hogy ingeket, zakókat vagy esetleg hosszú télikabátokat, nyári ruhát szeretnék elhelyezni rajta. A második szempont a kihúzható, kihajtható elemek elhelyezése. A fiók, ruhalift, tálca, nadrágtartó csak 1-1 ajtó mögé kerülhetnek hiszen amennyiben két tolóajtó is lefedi az elem előtti helyet úgy nem lehet működtetni azokat. A beépített szekrény belső elrendezését sok kiegészítő segíti.A tolóajtós szekrény egy-egy részét elszeparáltan ki lehet alakítani a méltatlanul elfelejtett porszívó, vasalódeszka, létra, felmosó stb.számára is melyeket szintén el kell helyeznünk a lakáson belül, de nem szeretnénk, ha szem előtt lenne.Amennyiben elég nagy hely áll rendelkezésünkre úgy érdemes a felső szektorban elhelyezni egy nagyobb polcot így a ritkán használt darabok akár például a bőrönd is elhelyezésre kerülhet.